Személyközpontú pszichoterápia

A személyközpontú szemlélet egy pszichológiai irányzat, amely Carl Rogers (1902-1987) nevéhez fűződik. A Rogers-i elvekre épülő pszichoterápia során a problémája megoldását aktívan kereső személy viselkedésében, énképében, személyiség-szerveződésében tartós, pozitív változás jön létre.
A terápia alap-hipotézise, hogy minden egyes emberben önmaga megértésének és a pozitív irányú változásnak hatalmas tartalékai rejlenek. A változás lényegében a terapeuta – kliens viszony minőségének köszönhető. A segítő kapcsolat és a pszichoterápia feladata az, hogy egy személyes kapcsolat által ezeknek a tartalékoknak a mozgósítását segítse. A személyközpontú segítő kapcsolatnak három fő jellemzője van:

  • empátiás megértés, vagyis a segítő a kliens világát igyekszik megérteni, úgy, ahogy a kliens azt átéli;
  • feltétel nélküli elfogadás, azaz a segítő nem valamilyen általa elképzelt ideál felé próbálja vezetni a klienst, hanem elfogadja őt olyannak, amilyen;
  • kongruencia, azaz a segítő nem egy szerepet vállal fel, hanem egész lényével, személyesen van jelen a kapcsolatban.

Tovább az egyéni pszichoterápiához.